Asztrológia a Lakberendezésben – Mérleg

A Mérleg szülött otthona

Mindazokra vonatkozik a jellemzés, akik Szeptember 23 – Október 22. között születtek, tehát akiknek a napjegye, ill. az aszcendense vagy holdja az Mérleg jegyében található, rájuk jellemzőek leginkább az alábbiak.

A Mérleg jegy alap tulajdonságai:

A Mérleg levegős jegy, bolygója a Vénusz. Alapvetően irtózik a konfliktusoktól, ő a béke nagykövete. A diplomácia területe az övé, diplomáciai érzéke az egyik legfőbb jellemzője.

Szépség, művészetek, harmónia, ezek még a legismertebb  tulajdonságai. A környezetét is igyekszik széppé és harmónikussá tenni. Így a környezete mindig szép, esztétikus. Azonban a Mérleg nagyon szeret lazulni, nyugodtan, kényelmesen lenni és élvezni az életet. Emiatt, ha nem figyel, hamar rendetlenség kezdi körül venni és arra is kell vigyáznia, hogy ne keverje a stílusokat a sok szépség következtében.

Nem szeret egyedül lenni. Törekszik a társas kapcsolatok kialakítására, mindenképpen szüksége van társra, társaságra.  Kétféle Mérleg van, ahogy a mérlegnek is két serpenyője van. Az egyik típus az együttműködő, a másik a versengő, de mindkettőnek szüksége van társakra. A Mérleg szülött harcias és bizony számító is tud lenni.  

Otthonába lépve vagy a keleti, vagy mindenképpen az elegáns, de natúr stílus jeleit láthatjuk.

Halvány színek, esetleg rózsaszín, krém, esetenként kék és zöld kontrasztja a sötét színekkel, szerepelhetnek nála. A természetes anyagokat is szereti, de abból is a szép, esztétikus illik hozzá. Szereti a tükröket, akár nagyobb képeket, motívumokat is szívesen elhelyez a falon.

A nappaliban is a sötét és világos színek kontrasztját választja előszeretettel, a keleti tipikusan a  Mérleghez illő lakberendezési stílus. A padló fényes vagy természetes anyagú fa vagy pala, kő. A szőnyeg mindenképpen világos színű, valamilyen natúr anyagból készül, és inkább a bútorok sötétek.

A világítás esetébenleginkább a romantikus fények jellemzőek rá, a díszkivilágítás nem jellemzi. inkább tereli a fényeket selymekkel, áttetsző anyagokkal, rolettával. Mindig törekszik az ellentétek kiegyenlítésére.

A konyha is kontrasztos, gránit, pala, fa bambusz változataival. De a színek kontrasztja itt is megfigyelhető.

A hálószobában törekszik az egyszerűségre, a kevesebb több. Fa, bambusz, de laminált padló is lehet, és itt a minimál stílus érvényesül. Nagy mintájú szőnyeg vagy dekor elemek, és világos természetes anyagok, itt is a sötét színű bútor kontrasztjával. Ha már elkezdett egy stílust, érdemes mindenhol azt követni, hogy a rend érzete meglegyen. Minél kevesebb bútor legyen és inkább a tárolás miatt a ruhás és akasztós szekrények szerepe hangsúlyossá válik, mivel nagyon szereti a ruhákat. Vagy itt kapnak helyet, vagy egy szépen rendezetten tartható gardrób szobába kerülnek.

A fürdőszoba esetében kell egy nagy kád, akár a padlóba süllyesztve is, ami lehet a nyugalom, elnyújtózás igénye miatt, vagy a stílus miatt. Itt is mindig a fal színe kerül kontrasztba a tárgyakkal és a padló színével. Mivel kicsit hajlamos a rendetlenségre a Mérleg szülött, itt is kell tároló rész, többféle is. Fa, bambusz elemekkel, kiegészítőkkel  kombinálva.

Remélem érdekesnek találtad a lakberendezés és személyiségelemzés ilyenfajta megközelítését.

Amennyiben  személyre szabott horoszkóp elemzés vagy  tanácsadás után érdeklődsz, itt találsz bővebb információt: www.siker-terapia.hu

A bútorok és kiegészítők megvásárolhatók a BiggieHome üzletében vagy a webáruházában.

Köszönöm, hogy velem tartottál! Következő hónapban a Skorpió szülöttet és otthonát elemezzük!

Scroll to Top