Meyers-Briggs féle típusindikátor
Az MBTI személyiségteszt egy pszichológiai típuselmélet, melyet Carl Gustav Jung munkássága alapján Katherine Briggs és lánya, Isabel Meyers dolgoztak ki.
Az MBTI személyiségteszt megmutatja, hogy hogyan viselkedünk különböző élethelyzetekben. Fontos megemlíteni, hogy egy személy egy bizonyos szituációban történő viselkedésének rengeteg féle oka lehet, és nem feltétlenül az, amit először feltételezünk, vagy ami szerintünk adekvát viselkedés lenne a részéről. Lehet például, hogy valaki ideges egy állásinterjú előtt, és először arra gondolunk, hogy lámpalázas típus, vagy nagy a tét számára. Közben lehet, hogy a gyermeke beteg és éppen a miatt is pluszban aggódik, és ez észrevehető rajta, ez már befolyásolja a reakcióit stb. Más körülmények között másképpen reagálna.
Ilyen tényezők miatt bármilyen teszt elvégzése és értékelése során az eredmény is eltérő lehet, attól függően, hogy milyen egyéb hatások érik az adott személyt a teszt kitöltése során. Emiatt tehát nem olyan egyértelmű a helyzet bármilyen teszt eredményét illetően.
A válaszokat tehát nagyon sok tényező befolyásolja, így annak eredménye nem lehet teljesen egyértelmű.
Rendben, akkor nézzük, mit mutat meg nekünk végül is az MBTI teszt eredménye?
Négy alap tulajdonság szerint csoportosítja a MBTI-személyiségteszt
az embereket.
A Meyers-Briggs teszt eredménye egy négy betűből álló jelölés lesz, mely szerint az adott személy
a teszt alapján milyen kiugró karakter jelölőkkel rendelkezik, melyikbe sorolható be leginkább.
Ezeket a betűnégyeseket a tulajdonság angol elnevezésének kezdőbetűjével ( kivétel az iNtuitív,
itt N a jelölés I helyett) jelöljük az alábbiak szerint:
I – Introvertált (Introverted) – Extrovertált (Extroverted) – E
S – Érzékelő (Sensing) – Intuitív (iNtuitive) – N
T – Gondolkodó (Thinking) – Érző (Feeling) – F
J – Megítélő (Judging) – Észlelő (Perceiving) – P
MBTI elsősorban abból a szempontból próbálja csoportosítani az embereket, milyen az információ feldolgozó és döntési stílusuk. A betűnégyesekből 16 típust alkottak meg a fenti tulajdonsághalmaz elemzésével és összesítésével.
Ezek a típusok nagyon sokat segítenek saját magunkról alkotott ismereteinket elmélyíteni,
az önismeret által személyiségünket kiteljesíteni, erősségeinket kiaknázni, kihasználatlan tulajdonságainkra figyelmünket ráirányítani.
Pl. egy esetleges pályamódosításnál, amikor külső körülmények miatt kényszerülünk váltani,
sokat segíthet abban, hogy milyen új irányokba indulhatunk el, szélesíti a horizontunkat a témával kapcsolatban, növeli esélyeinket és máris egy stressz faktort tudunk csökkenteni ezáltal.
Ha bővebben érdekel, hogy milyen személyiségtípusba tartozol, és az alapján hogyan tudsz kihozni többet önmagadból, kérj időpontot, jelentkezz be és töltsd ki a tesztet. Meg fogsz lepődni, mennyi mindent nem tudsz még magadról!