Ezzel a sorozattal hónapról hónapra mind a 12 csillagjegy jellegzetességeit vesszük sorra.
Egyben arra az érdekességre szeretnék rávilágítani, hogy egy adott csillagjegy jellegzetességei, tulajdonságai hogyan függenek össze és mutatkoznak meg azzal, ahogyan a személy az őt körülvevő környezetet kialakítja és eközben miként nyilvánulnak meg személyiségének jegyei.
Választ kapunk arra, hogy a születési napjegy, aszcendens vagy hold jegyének ismeretében hogyan lehet még meghittebbé varázsolni az otthonunkat.
Ha a cikket olvasva szeretnétek egyéni horoszkópot, elemzést készíttetni, a www.siker-terapia.hu weboldalon, vagy alul az elérhetőségeimen keresztül megtaláltok minden információt.
Nézzük tehát mi jellemzi a Rák otthonát!
A Rák szülött otthona
Mindazokra vonatkozik a jellemzés, akik Június 22-Július 22. között születtek, tehát a napjegye, ill. akiknek az aszcendense, holdja a Rák jegyében található, rájuk jellemzőek leginkább az alábbiak.
A Rák jegy alap tulajdonságai:
A Rák vizes jegy, bolygója a Hold, ebből kifolyólag a Rák szülött is változékony úgy, ahogyan a hold is változik. Fő tulajdonságai: érzékenység, fogékonyság, gondoskodás, gazdag képzeletvilág, romantikusság, családszeretett, hagyomány tisztelet, álmodozás, főleg a múlt emlékein.
A Rák számára a tökéletes környezet a család. Megérzései, emlékei, álmai, fantáziája nagyon élénk. Környezetét érzelmeivel, érzelmi kitöréseivel nagymértékben befolyásolja. Általában erős akaratú, magabiztos, de nem agresszív. Természete szerint elfogadó, együtt érző, simulékony, gondoskodó. Szeret finomakat főzni, fontos számára a család, a szerelem, a gyerek. Hozzátartozóit féltékeny szeretettel és aggodalommal veszi körül. Hűséges típus, ragaszkodik tágabb otthonához, és szülőföldjéhez. Emlékei révén szorosan kötődik otthonához. Ajándékozásnál szinte mindig ráérezz arra, hogy minek örül a másik. Kedve hullámzó, reggel nehezen ébred, este viszont elemében van. Kiváló emlékezőképességével hosszasan mélázik a múlt eseményein, de fantáziája a jövőt is kutatja. Ami kapcsolódik a gyermekekhez, tengerhez, halászathoz, történelemhez, vagy az utazáshoz, az számára érdekes és fontos. De azokat a területeket is szereti, ahol fontos a segítőkészség, a gondoskodás, az anyáskodás vagy a fantáziát igénylő foglalkozás.
Otthonába lépve már a bejárati ajtó is biztonságot, védettséget, otthonosságot sugároz.
Az egész otthonra jellemző, hogy nem az erőssége a tisztaság és a rendmánia, ezt viszont ellensúlyozza az otthon melegsége, a Rák szülött kedvessége és a vendégszeretete.
Visszavonulás, elszigetelődés és az érzelmi biztonságra való törekvés a cél, ezt kell megérteni, mintha a rák páncéljára gondolnánk. Így viszonyul a Rák szülött az otthonához. Mivel a múlt számára meghatározó és nehezen válik meg emlékektől, tárgyaktól , ezért sok esetben találunk régiségeket, gyűjteményeket az otthonában. Családi ereklyéket, fotókat kirak jól látható helyeken a lakás különböző pontjain.
A nappali, a konyha és az ebédlő valószínűleg egybefüggő vagy egy közös légtérben található, és rendkívül fontos helyet kap, mint fő élettér. Sok vendéget fogad, de az otthonosság a lényeg és nem a praktikum. Előfordul, hogy itt főz, itt étkezik, de még az is lehet, hogy itt is dolgozik, annyira hangsúlyos ez a hely. A stílus abszolút tradicionális, sok esetben régi bútorok vannak itt, olyanok, amelyeket örökölt vagy nagyon régi családi ereklyének számítanak. Kedvenc színei a kék, zöld, fehér, ezüst, ezüst kék vagy csillogó felület, ami vizes hatást kelt, ill. natúr fa felületek és emiatt a barna szín árnyalatai a természetesség miatt.
A padlónak jól kell bírnia a strapát, a sok vendég és a nagy család miatt nagy az igénybevétel, ezért csakis kopásálló felületek jöhetnek szóba. Kopásálló kő vagy lakkozott fa padló, helyenként báránybőr vagy természetes színű szőnyegek.
A világítás finom fények és romantikusfények keveréke, semmi vakító erős fényforrás, legfeljebb a munkához, irányítottan. Asztali és állólámpák festett üveg búrával, esetleg fényes felületű vagy selyem bevonatú lámpa búrával ellátva.
A konyhát már említettük, hogy a központi rész és a régi eszközök is helyet kaphatnak itt, mert szereti a gyűjteményeket, ill. használni is szereti a konyhai eszközöket, hiszen a vendégeknek is és a családnak is előszeretettel főz nagyokat, jóízűeket. A színek itt is a már említett fehér, ezüst, fa deszka, ill. munkaasztal, emiatt rusztikus, otthonos jellegek, nagy fűszeres edények, sok átlátszó vagy színes üveg tárgy kap itt helyet.
Hálószobában végképp utolérhető a kényelem szeretete, itt aztán minden visszavonulásról szól. Sok párna, óriás paplan, muszlin, fátylak, selymek, és lehetőleg a fehér szín uralja a szobát. Egy-egy hímzés, kisebb minta még belefér a képbe, de csak diszkréten, maradjon meg nagy felületen a tiszta fehér szín.
A fürdőszoba a másik legfontosabb hely a Rák szülött otthonában, hiszen a víz miatt szinte itt töltené el a nap megmaradó részét. Itt is a fehér az alapszín, amit a kék és a zöld árnyalatai, vagy változatai törnek meg, esetleg az ezüst vagy csillogó hatású kiegészítők. Kagyló, szivacs, kavics a tengerből korábbi utazások emlékei, vastag fürdőköpeny, vastag kádkilépő, sok különböző méretű törölköző, és lehet még kókusz szőnyeg vagy háncs szőnyeg is, mert az is a melegséget és otthonosságot szimbolizálja.
Remélem érdekesnek találtad a lakberendezői tevékenység ilyenfajta megközelítését.
Amennyiben személyre szabott horoszkóp elemzés vagy tanácsadás után érdeklődsz, itt találsz bővebb információt: www.siker-terapia.hu
A bútorok és kiegészítők megvásárolhatók a Biggiebesthome üzletében vagy a webáruházában. Köszönöm, hogy velem tartottál! Következő hónapban az Oroszlán szülöttet és otthonát elemezzük!