Miért kell megváltozni, nem vagyok jó úgy ahogy vagyok?
Dehogynem, jó vagyok! – mondja a belső hang, ha az eredményeivel elégedett az ember.
És ha nem elégedett?
A kisbaba is aranyos, édes amikor gügyög és leeszi magát. Életkorból adódik, de azért ugyanez a viselkedés egy 15 éves kamasznál már enyhén szólva visszatetszést keltő. Ha egyfajta viselkedés, hozzáállás már nem időszerű, azt konstatáljuk és megpróbálunk változtatni rajta. Életünk folyamán folyamatosan változunk és változnunk kell, csak nem mindig tudatosan tesszük ezt, hanem nagyrészt a körülmények hatására, mondjuk ahogy sikerül… Amíg fiatalok vagyunk gyorsan és rugalmasan, ahogy idősebbé válunk már kissé nehézkesebben.
Miért van ott az ellenállás bennünk amikor új kihívásokkal, tanulnivalókkal találkozunk életünk folyamán?
Mert az ember alapvetően mindig a könnyebb vagy a megszokott utat választaná. Ki az aki tudatosan a nehéz utat akarná bejárni? Kevesek. Azon kevesek, akik megértették, ha nagy erőfeszítést, energiát adnak bele egy cél elérésébe, annak az eredménye is hasonló nagyságrendű lesz. És megszokják, megtanulják és elbírják a terhelést, miközben belső tudatosságuk, kitartásuk, erejük növekszik.
Aki nem ezeket az elveket vallja, annak nehéz ezeket a tulajdonságokat integrálni mert sok fájdalommal és nehézséggel jár. Viszont el kell ismerni , ha más eredményt szeretnénk elérni az életünkben mint amit jelenleg vagy eddig elértünk, akkor változtatni kell. Életmód váltással, szokásrendszerek lecserélésével, ugyanis csak ettől lesz változás. Új módszerekkel, mert a megszokott módszerekkel nehéz újszerű struktúrákat kialakítani. Ehhez rugalmasság és elhatározás szükséges. A siker gyilkosa az a magatartás ha nem tudunk változni és megújulni , maga a változás tagadása.
Ez a témakör főleg akkor jön elő az ember életében, ha nem úgy működnek a dolgok, mint ahogy eltervezte, vagy egyszerűen nem jönnek a várt eredmények. Ilyenkor lehet gyanakodni arra, hogy nem megfelelő eszközöket, módszereket alkalmaz az illető. Lehet sokáig siránkozni , sajnálni magunkat a kudarcok miatt. Nincs azzal semmi baj ha nyalogatjuk a sebeinket csak nagyon idő-és energia igényes. Erre is szükség van nem túl hosszú ideig, de ha ez megvolt, utána már lehet változni, változtatni.
Ahhoz, hogy legyőzzük önmagunkat, nagyon nagy belső erő kell. Hogy meg tudjunk változni, igazi mély elhatározás, elszántság és nagyfokú kitartás szükséges. És valóban csak azok lesznek a sikeres emberek, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal. (Azért megsúgom, hogy ez a hozzáállás is tanulható és fejleszthető.)
„Nagy akaraterő nélkül nincs nagy tehetség sem…” Honoré de Balzac
(Life-coaching módszereivel könnyen és hatékonyan a célokért,
részletek a Coaching menüpontban)